Bemutatkozás


Mong Györgyi, gyógytornász, manuálterapeuta vagyok. Pályaválasztásomat meghatározta a mozgás szeretete és, hogy segíteni szerettem volna az embereknek. Sikerült olyan szakmát választanom, melyben ezek ötvöződnek.

2005-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán. A diploma megszerzése után éveket dolgoztam az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben. 2013 óta kizárólag a 2. kerületi magánrendelőmben dolgozok. Munkám során sok reumatológiai problémával, gerincfájdalommal, gerincsérvvel küzdő- illetve ízületi protézis beültetés után lévő betegeket, traumás gerincsérülteket, koponya-agysérülés után lévő pácienseket és agyvérzés utáni betegeket kezeltem.

Számos továbbképzésen vettem és veszek részt, hogy még hatékonyabban tudjak segíteni a pácienseimnek.

A mozgásszegény életmód, az egyre több stressz sok mozgásszervi probléma kialakulásához járul hozzá, illetve súlyosbítják a már meglévő betegséget. Azonban sohasem késő változtatni. Ha fájdalmak megelőzése, vagy a meglévő fájdalomtól való megszabadulás a célja, keressen bizalommal.
 

Képesítéseim


Gyógytornász diploma (SOTE-EFK)


Barvicsenko manuálterapia (Holisztikus Medicina Alapítvány)

McKenzie technika

(Magyarországi McKenzie Intézet)
 

A kurzus: Lumbalis (ágyéki gerinc) kezelése
B kurzus: Háti-és nyaki gerinc kezelése
C kurzus: Lumbalis gerinc és alsó végtag kezelése-haladó szint
D kurzus: Nyaki-és háti gerinc és a végtagok kezelése haladó szint
Mesterkurzus: A radikuláris szindróma kezelése


Typaldos módszer/FDM (European Fascial Distortion Model Association EFDMA, Physiovit)

FDM-cranio (Orilus-med)

Visceralis terápia /folyamatban (Oriolus-med)

Travell/Simons féle Trigger- és Tenderpont Terápia (TTT) (Physiovit)

Fazer fasciaterápia (Ovádi Vivien)

Eszköztámogatott fasciakezelés (Oriolus-med)

Fascia tréning (Oriolus-med)

Fascia tréning haladó (Oriolus-med)

Myofascialis újraprogramozás (Oriolus-med)

Schroth terápia (SpineArt)

Izomkontroll (Szomatika) technika (Habermann Hajnalka)

Bowen terápia (The Bowen Therapy Academy of Australia, Magyar Bowen Egyesület)

Személyi edző (International Wellness Institute)

Neurodynamika (Perifériás idegmobilizálás) Magyar Manuális Gyógytornász Fizioterapeuták Egyesülete

Fit-Ball for Pregnant (Fit-ball kismamáknak - várandóság alatt és szülés után)

Funkcionális tréning alkalmazása a terápiában és a Sportrehabilitációban (R-med, Magyar Gyógytornászok Társasága)

SMR (Self Myofascial Release) szeminárium (Csiky Ferenc)

"Aktív életvitelre nevelő mozgásszervi rehabilitáció kerekesszéket használók részére" (Rehab Zrt.)

Kinesio-Tape (Nawa Hungary Kft.)

Akupresszúra tanfolyam (dr. Bittó Gyula)

Fül akupresszúra tanfolyam (Meridián Oktatási és Természetgyógyász Központ)